Hogyan??

avagy az álmokat és jogokat eltaposó szülők

Nem tudom, mi a rosszabb: 17 évesen még gyereknek lenni és tudatában lenni, hogy mibe nincsen beleszólásod, vagy 18 évesen ráébredni, hogy a szüleidtől soha nem fogod megkapni az alábbi jogokat: 

• a jog arra, hogy igazad legyen.
• saját vélemény, és ennek kifejtésének joga.
• a szabad akarat gyakorlása.
• a választás/döntéshozatal szabadsága.
• és persze az álmok valóra váltásának joga.

egészen addig, amíg el nem  költözöl tőlük. Ilyen esetekben remek segítség a kezdődő egyetem (valahol messze), egy saját, vagy éppen baráttal/barátnőkkel közös lakás. 

--> ezt a bejegyzést most düh levezetésként írom, mert éppen most estem túl anyámmal (este fél 11-kor) az alábbi vitahelyzeten. Felvázolom: téma: szalagavató. Kijelentettem, hogy az egyik igen közeli ismerősünket is meghívom a szalagavatómra. Erre anyám megdöbbent arckifejezését hirtelen átváltja a felháborodás, miszerint a szalagavató nem csak a gyerekeké, hanem a szülőké is, és hogyan képzelem azt, hogy dönthetek arról, hogy kit hívok meg az eseményre. Több se kellet, kapásból nekiláttam (volna) szembeállítani a ténnyel, miszerint ő maga tele van ellentmondásokkal. Volna. Egy szó után kapásból nekiállt kiabálni velem, hogy nekem soha nem lehet igazam, meg hogy merem, és persze felelősségteljesebben kellene viselkednem. 

A fent felsorolt információk birtokában elmondhatom az alábbi ellentétet:

Anyám azt várja el, hogy felelősségteljes döntéseket hozzak. De hogyan és miben amikor semmit nem enged? Eldöntötte helyettem, melyik gimnáziumba járhatok, rendben. Mégiscsak 15 éves voltam. De most lassan 4 évvel később el akarja dönteni helyettem, hogy mit egyek, mit viseljek, melyik egyetemre menjek, és hány órát kell pontosan tanulnom (0-24). Hogyan váljon az ember teljes jogú felnőtté ilyen szülők mellett?